Pénziránytű Alapítvány – üdvözlet a webhelyen!

 

Még nem lett létrehozva címlapra kerülő tartalom.

2017. március 7.
 

2017. március 16-án indul a Pénziránytű Alapítvány és a Budapesti Értéktőzsde közös szervezésében a Részvényfutam – Tőzsdejáték középiskolás diákok és tanáraik számára.

2017. március 6.
 

Harmadik alkalommal indult el a hazánkban március 6-án, hétfőn a Pénz7 tematikus programsorozat, amely idén a "Bankoljunk okosan" – korszerű pénzkezelés téma mellett a vállalkozói kompetenciák fejlesztését is felvette a tanórák palettájára. A kezdeményezés a korábbi sikerekre alapozva bekerült a tanév hivatalos rendjébe is, a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás témaheteként

2017. február 23.
 

A 2016/2017-es tanévben is száz iskola meglátogatásával folytatódik az előző évben nagy sikert aratott BankVelem Utazó Iskola program, amely a kiválasztott oktatási intézményekben a diákok pénzügyi ismereteit erősíti játékos oktatással. Legutóbb a budapesti Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola adott otthont a programnak, ahol a foglalkozások szakmai hátterét biztosító Pénziránytű Alapítvány munkatársai is részt vettek vendégként.

2017. február 17.
 

Ötoldalú együttműködési megállapodást írtak alá 2017. február 9-én az Emberi Erőforrások Minisztériumában a hazai gazdasági-pénzügyi alapműveltség fejlesztése érdekében. A dokumentumot kézjegyével látta el Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára, a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár, Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára, Gergely Orsolya, a Junior Achievement Magyarország ügyvezető igazgatója, valamint Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke.

2017. február 10.
 

Február 6-án, hétfőn ünnepélyes keretek között megkezdte országos körútját a Mobidik – Mobil Digitális Iskola – program. A komáromi Feszty Árpád Általános Iskolából startoló, a legmodernebb digitális oktatási eszközökkel felszerelt mozgó tanterem a tizenöt héten keresztül az ország különböző részein számos általános iskolához jut el. Az utolsó i állomás májusban Budapesten lesz.

2017. február 3.
 

A jeges-havas idő ellenére jelentős számú résztvevővel, sikerrel zárult január 31-én, kedden a Pénz7 tanárfelkészítő rendezvénye. A 2017-es év pénzügyi témája az „okos bankolás”, emellett pedig a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás témaheteként a tanév rendjébe is bekerült programsorozat új eleme a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozói ismeretek élményalapú bevezetése.

2017. január 26.
 

Három megújult online játék is várja a Pénziránytű Alapítvány weboldalának látogatóit. A pénzügyi ismereteket fejlesztő, sokak által régebbi változatában már jól ismert és kedvelt online játékok segítségével az érdeklődők megtudhatják, hogyan érdemes kereskedni, a kereslet és a kínálat miként hat az árakra, illetve hogyan változnak a részvények árai a híreknek megfelelően.

2017. január 18.
 

Kiemelten hasznosnak és sikeresnek értékelték a résztvevők a Pénziránytű Alapítvány 2016. december elsejei workshopját. A rendezvényen az Alapítvány középiskolai iskolahálózatának tagjai a pénzügyi oktatás fejlesztéséről, köztük a szakpolitika terveiről hallhattak előadásokat, valamint részt vehettek az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyv tanításának eddigi tapasztalatairól szóló beszélgetésben.

2017. január 13.
 

A pénzügyi tudatosságra való nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Már csak azért sem, mert mindenekelőtt azt érdemes megismertetni a gyerekkel, hogy mit jelent a pénzkeresés és mit a meglévő jövedelemmel való gazdálkodás, takarékoskodás. Gyermekkorban, mint sok más kérdésben is az a hasznos, ha fokozatosan és játékosan vezetjük be a kicsiket a pénzügyek világába. Az iskolában is előkerülnek egy-egy tantárgyon belül a pénzzel, gazdálkodással, háztartással kapcsolatos tudnivalók, de ez önmagában nem elegendő. A szemléletformálás feladatát elsőként a szülőknek kell és lehet a családban magukra vállalniuk.

2016. december 16.
 

A 2008-ban alapított Pénziránytű Alapítvány 2014 óta a - tematikájában fokozatosan építkező - stratégiájában minden esztendőre meghatároz egy kiemelt témát. Míg a 2015-ös év központi tárgyköre a költségvetés készítés volt, addig 2016-ban a pénzügyi célok kitűzésén és az ezek eléréséhez szükséges megtakarítási lehetőségeken, vagyis a pénzügyi tervezés fontosságán volt a hangsúly.

Oldalak