Pénziránytű Alapítvány – üdvözlet a webhelyen!

 

Még nem lett létrehozva címlapra kerülő tartalom.

2017. július 5.
 

Kiemelt érdeklődés övezi idén a Pénziránytű Alapítvány „Pénziránytű Digitális Nyári Akadémiáját”. A képzésre olyan sokan jelentkeztek, hogy a többség csak a várólistára kerülhetett fel – összesen húsz tanár számára tud idén augusztusban ingyenes tanulási lehetőséget biztosítani az alapítvány.

2017. június 30.
 

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Pénziránytű Alapítvány és az Államadósság Kezelő Központ Zrt. annak érdekében, hogy a két intézmény közösen is fejlessze a lakosság pénzügyi tudatosságát, ezen belül is hangsúlyosan a megtakarításokkal és befektetésekkel kapcsolatos ismereteit.

2017. június 1.
 

Ingyenes pénzügyi projektnapokat szervez 2017. május 29. és június 9. között 10-11. évfolyamos diákok számára a Pénziránytű Alapítvány és a Diákhitel Központ Zrt. A rendezvény két interaktív tanórával indul, amelynek témája a pénzügyi tervezés 16-18 évesen. Ezeket a tréningeket a helyszínt adó intézmény - előzetesen az Alapítvány által felkészített - szaktanárai vezetik, 20-25 fős csoportokban.

2017. május 26.
 

Ingyenesen megrendelhető május másodika óta a Pénziránytű Alapítvány új, az általános iskoláknak szóló tankönyve, „Küldetések a pénz világában” címmel. A rendelésre a Könyvtárellátó honlapján keresztül van lehetőség.

2017. május 19.
 

Már az általános iskolás korosztály számára is fontos, hogy elkezdjenek a mindennapi pénzügyekről tanulni, kiemelten kezelve a gyakorlati feladatokat, praktikus megoldásokat - vallja Burger Angéla Erzsébet, a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola intézményvezetője. A szakember vezetőként és pedagógusként iskolája hetedik osztályos diákjaival tevékenyen részt vett a Pénziránytű Alapítvány által fejlesztett új, az általános iskolák 7-8. osztályos diákjainak szóló tankönyv és munkafüzet tesztelésében, a tankönyvírók felé folyamatos reflexiókkal segítve a fejlesztő munkát.

2017. május 10.
 

A tavasszal kiírt pályázatok és versenyek legjobbjainak díjazásával és korszerű oktatási módszerekről szóló előadásokkal, tapasztalatcserével április 26-án a Pénziránytű Alapítvány megtartotta a Pénziránytű Iskolahálózat tavaszi workshopját.

2017. május 4.
 

A Child and Youth Finance International által szervezett Global Money Week program legjobb jelöltjei közé került a 2017-es magyarországi Pénz7. A legkiválóbb programokat május 3-án Berlinben jutalmazták egy nagyszabású nemzetközi díjátadó keretében.

2017. április 27.
 

A Pénziránytű Alapítvány középiskolásoknak szóló, „Iránytű a Pénzügyekhez” című tankönyve után elkészült és már hivatalosan is tankönyvvé nyilvánították az általános iskolásoknak szóló, „Küldetések a pénz világában” című új kiadványt. A tananyag újdonsága, hogy – mind maga a könyv, mind a hozzá kapcsolódó munkafüzet – játékos formában mozgósítja a diákokat küldetések (különböző élethelyzetek) megoldására.

2017. április 19.
 

A legfrissebb statisztikák szerint az idei Pénz7 rendhagyó tanóráin 166 048 diák vett részt, összesen 1286 tanórán. A programokhoz 1 117 intézmény csatlakozott, és 412 önkéntes szakember látogatta meg az órákat. A témahét népszerűségét mutatja, hogy ez az eredmény messze túlszárnyalja a tavalyi sikereket is.

2017. április 5.
 

A Pénziránytű Alapítvány 2017 -ben is folytatja népszerű ingyenes továbbképzési programját, amelynek tanfolyamain újra több száz, nem közgazdász végzettségű pedagógus szerezhet a különböző műveltségterületek tanóráiba beépíthető pénzügyi-gazdasági ismereteket. Újdonság, hogy az Oktatási Hivatal megújult elektronikus képzésszervező felületén lehet ezekre jelentkezni, a http://tovabbkepzes.sulinet.hu/ oldalon.

Oldalak