Pénziránytű Alapítvány – üdvözlet a webhelyen!

 

Még nem lett létrehozva címlapra kerülő tartalom.

2024. április 10.
 

Újabb rekordokat döntött a BÉT Részvényfutam. A tőzsdejátékot a Budapesti Értéktőzsdével együttműködésében immár kilencedik alkalommal rendeztük meg. A négy héten át tartó versenyen ezúttal közel 2.400 játékos szállt ringbe, rekordszámú, több mint 40 ezer megbízást kezdeményezve. Ezen a versenyen is érdemes volt a Pénziránytű Iskolahálózat színeiben indulni, hiszen a BÉT fődíjak mellett hálózatunk diákjai, tanárai és iskolái is értékes nyereményekkel gazdagodtak.

2024. április 5.
 

Április 16-18. között ismét három délutánon keresztül várjuk a pénzügyi tudatosság fejlesztése iránt elkötelezett általános- és középiskolai pedagógusokat. Tavaszi online workshopunk fókuszába ezúttal pénzügyi biztonságunk kérdései, a játékos és élményekkel fűszerezett pénzügyi nevelés, valamint közkívánatra a mesterséges intelligencia (MI) nyújtotta legújabb oktatási lehetőségek és kihívások kerülnek.

2024. március 27.
 

Közel 3700 diákot mozgatott meg az idén hatodik alkalommal megrendezett BankCode középiskolás verseny. A Pénziránytű Alapítvány és a Pénzmúzeum országos pénzügyi versenyén - immár címvédőként – egy zalaegerszegi csapat diadalmaskodott.

2024. március 20.
 

Játék, mozgás, tanulás, mindez egyszerűen, a jó levegőn és nem utolsó sorban ingyenesen. A PénzFutam egy tanóra, azaz 45 perc alatt ismerteti meg játékosan a diákokkal a mindennapi pénzügyi alapokat. A szabadtéri kaland egy gyors kódkérést követően március 28-ig bármikor játszható az ország közel 260 helyszínén.

2024. március 19.
 

Március 15-ei nemzeti ünnepünk alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnök a pénzügyi ismeretterjesztés területén, különösen a pénzügyi tudatosság fejlesztése érdekében végzett színvonalas szakmai tevékenysége, valamint tematikus tananyagok kidolgozásával a diákok pénzügyi és gazdálkodási tudatosságának fejlesztését szolgáló tevékenysége elismeréséül Magyar Érdemkereszt kitüntetésben részesítette
Hergár Esztert, a Magyar Nemzeti Bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatóját, a Pénzmúzeum vezetőjét, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnökét és
Sütő Ágnest, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettesét, a Magyar Marketing Szövetség alelnökét, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi tagját.

2024. március 11.
 

Közel 1300 iskola több mint 203.500  diákja vett részt a tizedik alkalommal megrendezésre kerülő pénzügyi és vállalkozói témahéten. A PÉNZ7 hivatalosan lezárult, de izgalmas kísérőeseményein még hetekig részt vehetnek a diákok és tanáraik. Emellett az elmúlt tíz év tananyagait jó szívvel ajánljuk a tanév hátralevő részére is. Miért és hogyan érdemes pénzügyi tudatosságra nevelni a diákokat? Gyakorló tanárokat és vállalkozói önkéntest kérdeztünk a témáról.

címkék:
2024. március 7.
 

A korábbi évekhez hasonlóan idén is meghirdettük Tanári Díj pályázatunkat, ahol teret adunk a modern pedagógiai módszerek és a pénzügyi nevelés iránt elkötelezett pedagógusoknak jó gyakorlatuk bemutatására. A magas presztízst képviselő díjak átadására a jubileumi PÉNZ7 ünnepélyes megnyitó eseményén került sor.

2024. március 6.
 

A Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány együttműködésében, immár kilencedik alkalommal vette kezdetét a BÉT Részvényfutam, ahol a 7-8. osztályos és középiskolás diákok, tanáraik, valamint szüleik, kihívásokkal teli, ingyenes tőzsdejátékban vehetnek részt.
 

címkék:
2024. március 5.
 

Mathias Cormann OECD főtitkár videóüzenetben köszöntötte a magyar PÉNZ7-et, külön kiemelve Magyarország elkötelezettségét a fiatalok pénzügyi tudatosságának és ismereteinek fejlesztése terén. 2024. március 4-én kezdetét vette a 10. PÉNZ7
 

címkék:
2024. március 4.
 

Március 4-én, hétfőn szórakozva oktató kísérőeseményekkel és jubileumi tananyagokkal indul a 10. PÉNZ7 Pénzügyi és vállalkozói témahét. Március 8-ig, a tematikus hét zárónapjáig lehet regisztrálni az eseményre, de kísérőeseményeihez még hetekig lehet csatlakozni.

címkék:

Oldalak