Idén harmadik alkalommal adták át a Pénzügyminisztériumban a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjakat azoknak a pedagógusoknak, diákoknak és iskolának, melyek élen járnak a fiatalok pénzügyi nevelésében.
Pénziránytű Alapítvány – üdvözlet a webhelyen!
Még nem lett létrehozva címlapra kerülő tartalom.
Hazai fizetőeszközünk, a forint 75. születésnapja alkalmából 2021 augusztusában indult a Pénziránytű Alapítvány és a Pénzmúzeum által megrendezett „Forint Hősök Tere” kvízjáték.
Ebben a tanévben három kategóriában hirdetjük meg a Kiemelt Pénziránytű Iskola 2023/2024 cím elnyerésének lehetőségét.
Vajon mit takar a kiterjesztett valóság, azaz AR tankönyv kifejezés? – A legegyszerűbben talán azt mondhatnánk: eszköz, hogy kamasz tanítványainak leessen az álla a tanórán.
Warren Buffet szerint gyermekeink pénzügyi nevelésével nem szabad megvárnunk, míg tizenévesen megkapják az első zsebpénzüket vagy keresetüket.
Kiterjesztett valóság tankönyv már általános- és középiskolában is
Július 21-én kiderült, hogy kik melyik egyetemen vagy főiskolán tanulhatnak tovább. A diákok egy része gyakran családjától távol folytatja tanulmányait.
Pénzügyi magatartásunk mozgatórugóit tárta fel a pénzügyi személyiségkutatás
A forint jubileumi évfordulója alkalmából egy évvel ezelőtt indult útjára a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Pénzmúzeum, valamint a Pénziránytű Alapítvány közös nagyszabású kvízjátéka, mely egy éven át tartotta izgalomban a pénzügyi tudatosságra nyitott fiatalokat.
Július 21-én kiderült, hogy kik melyik egyetemen vagy főiskolán tanulhatnak tovább. A diákok egy része gyakran családjától távol folytatja tanulmányait.