Pénziránytű

Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért

Jóval egyszerűbbé és kiszámíthatóbbá válhatnak hétköznapjaink, és jövőnk is, ha tisztában vagyunk a személyes pénzügyeinket érintő néhány egyszerű szabállyal, és tudjuk, hogy mikor, mire érdemes figyelnünk. Alapítványunk a különböző kiadványaival és programjaival ehhez nyújt segítséget elsősorban az iskolás korosztályokat nevelő pedagógusoknak, szakembereknek és a diákoknak.

Tovább

Eseménynaptár

Tervezd meg velünk a tanévet! Programjaink, képzéseink, versenyeink, pályázataink időpontjait és folyamatosan frissülő tartalmait is megtalálod itt.

Pénzügyi személyiségtesztek

A pénzügyi tudatosság alapja az önismeret. Pénzügyi személyiségtesztjeink megmutatják az erősségeidet, de azt is, hogy az igazán okos pénzügyi döntésekhez mely területekre kell jobban odafigyelned.

Aktualitások

Hírek

Újabb tanév végére érkeztünk, bízunk benne, hogy az évzárást követően a pedagógusoknak jut ideje egy kis pihenésre, feltöltődésre is a nyár folyamán. Szeretnénk ezúton is megköszönni az idei közös munkát, hogy ismét eredményesen dolgozhattunk együtt a diákok pénzügyi tudatosságának fejlesztésén.

2024. június 18.
 
Alapítványunk kiemelten kezeli a Pénziránytű Bázisiskola programot, melyet a korábban részt vevő iskolák tevékenységének folytatásával, illetve újonnan pályázó iskolák bevonásával tovább szélesítünk a következő tanévekben. A Pénziránytű Bázisiskola címet a sikeres pályázatot benyújtó, iskolahálózatunkban legaktívabb közgazdasági technikumok nyerhették el. Mérlegelésünk eredményeként a következő tanévben országszerte már 10 helyszínen nyílnak meg a Pénzügyi Tudás Otthona tantermek.

2024. június 12.
 
A Pénziránytű Alapítvány ebben a tanévben már hetedik alkalommal hirdette meg a Kiemelt Pénziránytű Iskola cím elnyerésének lehetőségét. A megtisztelő címet és az azzal járó célzott programtámogatást idén is a pénzügyi nevelés iránt legelkötelezettebb, legaktívabb iskolahálózati tagjainknak ítéltük oda.

2024. június 3.
 
A PÉNZ7 egyik kísérő eseményeként került megrendezésre a PénzOkos Kupa pénzügyi tudásverseny, melynek kárpát-medencei nagydöntőjét május 28-án tartották a Pénzmúzeumban. Az általános iskolások egyik legrangosabb határainkon is átnyúló országos versenyén összesen közel 2400 diák pénzügyi tudása fejlődhetett.

2024. május 28.
 
Oldalak

Tankönyvek,
kiadványok,
társasjátékok

Ingyenesen rendelhető, akkreditált kiterjesztett valóság (AR) tankönyveinkkel, az állampolgári ismeretek, a matematika és a környezetismeret tantárgyak pénzügyi feladatokat is tartalmazó kiadványaival és társasjátékainkkal a tanórák még gyakorlatiasabbá és élvezetesebbé tehetők.
Itt megtalálod tankönyveinket, munkafüzeteinket a hozzá tartozó tanári útmutatókkal. Iskolahálózatai tagjaink ingyenesen megrendelhetik társasjátékainkat is.

Érdekel

Pénziránytű

Iskolahálózat

Ingyenes pénzügyi-gazdasági oktatási programunkhoz csatlakozva minden magyar iskola számára elérhetővé tettük a Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő digitális oktatási anyagainkat. Iskolahálózati programjainkkal és a jó gyakorlatok megosztásával hozzásegítjük az iskolákat egy értékes, közösségi tudásbázis létrehozásához.

Regisztráció

Minden magyarországi általános-, középiskola és kollégium ingyenesen regisztrálhat. Tagiskoláink számára különleges előnyöket biztosítunk pályázatainkon, versenyeinken és ingyenesen hozzáférhetnek minden tananyagunkhoz.

Regisztrálok

Pályázatok

Magas presztízsű tanári és diákpályázataink segítik a jó gyakorlatok megosztását és a széleskörű ismeretterjesztést. A szórakozva tanulás mellett a pályázókat értékes nyereményekkel is várjuk.

Megnézem

Versenyek

Böngéssz iskolai és diákversenyeink között! Tudás, játék és izgalom is vár egyéni és csapatversenyeinken, melyeken az iskolák, a pedagógusok és a diákok is nyerhetnek.

Megnézem

Exkluzív tartalmak

A kizárólag tagiskoláink és a regisztrált pedagógusok számára elérhető tananyagainkkal, segédleteinkkel a tanórák és a pénzügyi nevelés még színesebb lehet.

Megnézem

Workshopok

A pénzügyi nevelés legizgalmasabb szakmai és módszertani témáit hozzuk el az évente két alkalommal megrendezett online rendezvénysorozatunkon.

Megnézem

Tanárklub

A pénzügyi nevelés legmodernebb eszközeivel, a leginnovatívabb pedagógusokkal és jó gyakorlataikkal találkozhatsz a Tanárklub interaktív előadásain és beszélgetésein.

Megnézem

Bázisiskolák

Vidd el osztályod az iskolátokhoz legközelebb eső bázisiskolánk élményfoglalkozásaira! Kihelyezett tanóra lehetőségek, képzett trénerek várják diákjaidat a Pénzügyi Tudás Otthona tantermekben.

Érdekel

Ingyenes képzések

Digitális tudástár

Válogass digitális tananyagainkból, töltsd le, próbáld ki, használd!

Online játékok, kiadványok

Válogass kedvedre a tanórákon azonnal bevethető online játékaink, pénzügyi szimulációnk, kvízeink, kiadványaink közül!

Mintaprojektek, óratervek

Itt találod a korábbi PÉNZ7 témahetekhez kapcsolódó jó gyakorlatokat, melyeket a tanév során bármikor érdemes használni.

Oktató filmek

Pénzbook YouTube csatornánkon több mint 100 pénzügyi oktató animációt találsz témakörökként és tantárgyanként is csoportosítva, köztük tankönyveink AR videóit is megnézheted.

E-learning portál

Regisztrálj ingyenesen e-learning portálunkra, böngéssz tananyagaink között és kövesd egyszerűen diákjaid előrehaladását!

Hasznos linkek

Témák szerint összegyűjtöttük a pénzügyi tudatosság szempontjából hasznos, informatív oldalakat, linkeket.

Exkluzív tartalmak hálózati tagoknak

Regisztrálj ingyenesen iskolahálózatunkba és böngéssz csak tagiskoláinknak és pedagógusaiknak elérhető tartalmaink között!

Pénzbook-diákoknak

“Ha érted a pénzed, az érted dolgozik, nem ellened!”
Játékok, izgalmas programok, értékes nyeremények, hogy már diákként értsd a pénzed!

Kövesd a Pénzbook-ot!

Pénztárcabarát érdekességek, tippek.

PÉNZ7 Pénzügyi
és vállalkozói témahét

2026. március 2-6. Pénzügyi téma: Pénzügyi biztonság
A Pénziránytű Alapítvány a PÉNZ7 pénzügyi tartalomfejlesztője

Regisztráció és aktualitások

Tanári és önkéntes regisztráció várhatóan 2025. novembertől

Érdekel

Ingyenes tananyagok

Itt eléred a korábbi PÉNZ7 pénzügyi tananyagokat korosztályonként és évenként csoportosítva

Érdekel