Nyomtatott tananyag, e-learning és webinárium sorozat a PÉNZ7-re

2020. február 12.
 

A Pénziránytű Alapítvány már 6. éve vállalja azt a megtisztelő, egyben felelősségteljes feladatot, hogy a PÉNZ7 pénzügyi moduljának tartalomfejlesztését koordinálja. A 2020-ban megrendezésre kerülő pénzügyi és vállalkozó témahét pénzügyi biztonság – biztosítások témájában komplett óratervek és órai segédanyagok, e-learning portál és ismeretterjesztő webináriumok segítik a tanárokat és az önkénteseket a rendhagyó tanórák megtartásában.

A pénzügyi, gazdasági nevelés legjelentősebb, legtöbb iskolát és diákot elérő, idén 2020. március 2-6. között megrendezésre kerülő országos eseményének fókuszában a pénzügyi biztonság és az ötletből vállalkozás témakörei állnak. Az intézmények tanrendjéhez igazodó tematikus hét során a diákok saját osztálytermeikben, élményszerű és játékos tananyagok segítségével sajátíthatják el és gyakorolhatják a mindennapi pénzügyekhez kapcsolódó ismereteket és készségeket.

A „Pénzügyi biztonság - biztosítások” témájában a Pénziránytű Alapítvány szakértői készítették idén is a tanári segédanyagokat, tartalmakat, melyek a témahét honlapjáról a programba regisztrált tanárok számára január végétől már elérhetőek. Az általános iskola 3-4. és 5-6. osztályos tanulói számára készült, 45 perces, korosztályonként differenciált tananyag a biztosítások témakörében érhető el. A 7-8. és 9-11. évfolyamosok számára pedig a biztosítások téma mellett választható a korszerű pénzkezelés-digitális biztonság és az ötletből vállalkozás téma is. Az órák megtartásához szükséges útmutatók és segédanyagok a PÉNZ7 honlapján már elérhetőek az idei tanévben regisztrált felhasználók számára, bejelentkezés után a Tanároknak, illetve Önkénteseknek menüpontok Tananyagok almenüpontjaiban.

Az idei PÉNZ7 első 500, biztosítások témára regisztrált iskolájának Alapítványunk ingyenesen eljuttatja a rendhagyó tanórák megtartásához szükséges segédanyagokat nyomtatott formában is. A frissen elkészült útmutató füzetek és feladatlapok február közepén érkeznek meg a leggyorsabban regisztrált iskolákba. A csomagokban a gyerekeknek apró ajándékokkal is készültünk.

Az Alapítvány e-learning portálján regisztráció után elérhető tanárfelkészítő tananyag segítségével a pedagógusok a szükséges háttérismereteket is megszerezhetik vagy felfrissíthetik a biztosításokról szóló rendhagyó tanórák megtartásához.

A tanárok és a foglalkozások megtartásának segítésére vállalkozó önkéntes szakemberek felkészülését emellett ingyenes webináriumsorozat is segíti. A februárban heti egy alkalommal jelentkező internetes előadásokhoz a pedagógusok és a pénzügyi önkéntesek regisztrációt követően tudnak csatlakozni, s a tanórák megtartásával és a szakmai háttéranyaggal kapcsolatos kérdéseikre élőben kaphatnak választ. A webináriumok témáit, illetve a regisztrációhoz szükséges linket az érdeklődők a PÉNZ7 nyitóoldalán találják meg, érdemes folyamatosan figyelni a témahét honlapját. A webináriumokról készült felvételek később a PÉNZ7 és a Pénziránytű YouTube csatornáin is megtekinthetőek lesznek, így a témahéthez később csatlakozók sem maradnak le az értékes információkról.

A PÉNZ7-hez eddig már közel 1.000 iskola és több mint 150.000 diák csatlakozott. A témahétre az iskolák még folyamatosan jelentkezhetnek, a regisztrációs felület innen érhető el: https://www.penz7.hu/regisztracio-pedagogusoknak.cshtml