Tőzsdei szakmai nap középiskolások számára

2017.03.27.

Tőzsdei szakmai nap középiskolások számára

– sajtóközlemény –

2017. március 27. – A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány együttműködési megállapodásának újabb eseményeként a két szervezet március 25-én egész napos szakmai rendezvényt tartott Budapesten a tehetséggondozással foglalkozó Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja felkérésére.

A program nyitóelőadását Bozsik Balázs, a BÉT marketing és PR-igazgatója tartotta, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) működését, a magyar gazdaságban betöltött szerepét és stratégiáját mutatta be a programban részt vevő tehetséges diákoknak. A rendezvény délutáni részén a középiskolások a Pénziránytű Alapítvány által kidolgozott, pénzügyi tudatosságot fejlesztő interaktív előadáson és tréningeken vehettek részt a megtakarítás-befektetési lehetőségek és a pénzügyi tervezés témájában. A mintegy 140, az ország különböző részeiből érkezett diák részvételével zajlott szakmai napot a BÉT és a Pénziránytű Alapítvány szakemberei közösen készítették elő, és egymással együttműködésben valósították meg a programokat.

Az egész napos szakmai rendezvény kiemelten fontos a középiskolai tehetséggondozásban. Ennek ad hangsúlyt, hogy a BÉT vezetőin kívül a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatója, Merényi Zsuzsanna és helyettese, Bernáth Julianna is személyesen részt vett a foglalkozások megtartásában és így a résztvevő diákok felkészült szakemberektől kaphattak választ pénzügyi témájú kérdéseikre.

A két szervezet együttműködése a pénzügyi és befektetői tudatosság fejlesztése terén példaértékű. Jelenleg is zajlik például a középiskolai diákok és tanárok számára Részvényfutam nevű online tőzsdejátékuk, amelyben a résztvevők virtuális 2 millió forintos induló összeggel kereskedhetnek a BÉT-en valósan jegyzett részvényekkel. Az egy hónapos játék célja kettős. Egyrészt lehetőség van megtapasztalni, milyen érzés, ha a megtakarítások között tőzsdei befektetés is van, és napi rendszerességgel kell követni a hazai parkett történéseit. Másrészt a kapcsolódó kvíz kérdések megtanítják a tőzsdei befektetésekkel kapcsolatos legfontosabb törvényszerűségeket, például a kockázat és hozam összefüggését és a részvények hosszú távú tartási idejére vonatkozó ajánlást.

címkék: