Indul a 200 ezer diák pénzügyi és vállalkozási ismereteit erősítő PÉNZ7 programsorozat

2020.02.28.

– sajtóközlemény –

A kormány pénzügyi tudatosság fejlesztéséről szóló stratégiájának legfontosabb célja, hogy a mindennapi élethez, a megtakarítások tervezéséhez és az öngondoskodási formák kiválasztásához megfelelő pénzügyi ismereteket biztosítson a magyar családoknak – hangsúlyozta Varga Mihály a Pénz7 nyitórendezvényén. A programsorozatot március 2-6. között rendezik meg, több mint 1100 iskola 207 ezer diákjának mintegy 900 önkéntes szakember tart 11 500 órát.

A Pénz7 együttműködő szakmai partnerei − az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány – küldetésüknek tekintik a jövő nemzedék pénzügyi nevelését, a mindennapokban előforduló pénzügyi helyzetek tudatos kezelését. Az idei programhéten a pénzügyi biztonság keretében a digitális biztonság és a biztosítások kerülnek fókuszba, az „Ötletből vállalkozás” pedig a diákok vállalkozói kompetenciáit fejleszti. A Pénz7 programjait tovább színesíti, hogy a diákok versenyeken, pályázatokon is részt vehetnek, de lehetőség nyílik arra is, hogy önkéntes pénzügyi szakemberek és vállalkozók bevonásával a napi élet is közelebb kerüljön a fiatalokhoz. Hazánk 2015-ben csatlakozott először az European Money Week Európa-szerte mintegy 30 országban egy időben zajló kezdeményezéshez, a program idén is kapcsolódik a Global Money Week eseménysorozatokhoz is. A kimagasló részvétel elismeréseként a magyar program 2019-ben harmadszor került be a Child and Youth Finance International által szervezett Global Money Week eseménysorozat legjobbjai közé. A program ideje alatt a korábbi tanévek minden pénzügyi tananyaga elérhető, így a kezdeményezéshez csatlakozó iskolák a helyi igényeknek és a diákok felkészültségének megfelelően akár a családi költségvetés-készítés vagy a pénzügyi tervezés és takarékosság, okos bankolás vagy hitelezés, befektetés tananyagaiból is válogathatnak. A tanári felkészülést az idei tanévben is mintavideók, e-learning tananyag és webináriumok segítik.
A témahét programjairól részletesen a www.penz7.hu oldalon tájékozódhat.