Együtt kell működni a fiatalokkal!

2016. október 13.
 

A budapesti Trefort Gimnázium 12. osztályos tanulóinak tartott bemutató órát Windisch László, az MNB alelnöke a kétszintű bankrendszerről. A tanóra célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a Pénziránytű Alapítvány által nemrég megjelentetett első pénzügyi-gazdasági középiskolai tankönyvre, amelyből szeptembertől több száz gimnáziumban és szakképző intézményben tanítanak. „Az elmúlt három évben számtalan oktatási programban segítettük a pénzügyi tudatosság fejlődését Magyarországon. E munkában hangsúlyosan kell együttműködni a fiatalokkal, s az ő támogatásukkal is behozni azt a – nemzetközi szervezetek által is jelzett – lemaradást, amibe Magyarország került a rendszerváltás előtt a pénzügyi kultúra fejlettsége terén” – hangsúlyozta az esemény kapcsán az alelnök.
A bemutató óráról szóló sajtóközleményünk ITT olvasható.

A bemutató óraról készült kisfilmet ITT tekinthetik meg.