pénzügyi oktatás

Pozitívan értékelték a „Pénzre váltható tudás” pénzügyi projektnapokat a résztvevő tanárok

 

2017. május 29. és június 9. között ingyenes pénzügyi projektnapokat szervezett a Pénziránytű Alapítvány és a Diákhitel Központ 10-11. évfolyamos diákok számára. Az Alapítvány elégedettségi kérdőív segítségével mérte fel a tanárok véleményét a programról. Összességében elmondható, hogy a programot mind a diákok, mind pedig a közreműködő tanárok kiemelkedően hasznosnak és érdekesnek találták.

Elkezdődtek a „Mindennapi pénzügyeink” című nyári tanártovábbképzések a Pénziránytű Alapítvány közreműködésével

 

Minden szakgimnáziumban kötelező lesz szeptembertől pénzügyi ismereteket tanulni. Ez nem csak a diákoknak, hanem sok tanárnak is újdonság: az ő felkészülésüket segíti a Pénziránytű Alapítvány a nyár folyamán 450 tanár ingyenes továbbképzésével. Júniusban már hat képzés zajlott le sikeresen, a további tizenkét 30 órás, akkreditált képzésre pedig augusztus 21-31. között kerül sor szerte az országban.

Pénzügyi Ismeretterjesztő Tábor a Pénziránytű Alapítvány támogatásával

 

2017. július 10-19. között Balatonföldváron 40 tehetséges, hátrányos helyzetű kárpátaljai fiatal vehetett részt abban a nyári táborban, amely a Pénziránytű Alapítvány, a Magyar Nemzeti Bank és az Összefogás a Jövőért Alapítvány jóvoltából valósult meg.

Az IKT eszközök és a digitális oktatást segítő módszerek megismerése egyre több tanár számára fontos

 

Kiemelt érdeklődés övezi idén a Pénziránytű Alapítvány „Pénziránytű Digitális Nyári Akadémiáját”. A képzésre olyan sokan jelentkeztek, hogy a többség csak a várólistára kerülhetett fel – összesen húsz tanár számára tud idén augusztusban ingyenes tanulási lehetőséget biztosítani az alapítvány.

„Pénzre váltható tudás” - pénzügyi projektnapok országszerte a középiskolákban

 

Ingyenes pénzügyi projektnapokat szervez 2017. május 29. és június 9. között 10-11. évfolyamos diákok számára a Pénziránytű Alapítvány és a Diákhitel Központ Zrt. A rendezvény két interaktív tanórával indul, amelynek témája a pénzügyi tervezés 16-18 évesen. Ezeket a tréningeket a helyszínt adó intézmény - előzetesen az Alapítvány által felkészített - szaktanárai vezetik, 20-25 fős csoportokban.

Debrecenben már hagyomány a pénzügyi szemléletformálás

 

Már az általános iskolás korosztály számára is fontos, hogy elkezdjenek a mindennapi pénzügyekről tanulni, kiemelten kezelve a gyakorlati feladatokat, praktikus megoldásokat - vallja Burger Angéla Erzsébet, a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola intézményvezetője. A szakember vezetőként és pedagógusként iskolája hetedik osztályos diákjaival tevékenyen részt vett a Pénziránytű Alapítvány által fejlesztett új, az általános iskolák 7-8. osztályos diákjainak szóló tankönyv és munkafüzet tesztelésében, a tankönyvírók felé folyamatos reflexiókkal segítve a fejlesztő munkát.

Küldetések a pénz világában - Újabb mérföldkő a pénzügyek közismereti oktatásában

 

A Pénziránytű Alapítvány középiskolásoknak szóló, „Iránytű a Pénzügyekhez” című tankönyve után elkészült és már hivatalosan is tankönyvvé nyilvánították az általános iskolásoknak szóló, „Küldetések a pénz világában” című új kiadványt. A tananyag újdonsága, hogy – mind maga a könyv, mind a hozzá kapcsolódó munkafüzet – játékos formában mozgósítja a diákokat küldetések (különböző élethelyzetek) megoldására.

Kiemelkedő sikerrel zárult a 2017-es Pénz7 programsorozat

 

A legfrissebb statisztikák szerint az idei Pénz7 rendhagyó tanóráin 166 048 diák vett részt, összesen 1286 tanórán. A programokhoz 1 117 intézmény csatlakozott, és 412 önkéntes szakember látogatta meg az órákat. A témahét népszerűségét mutatja, hogy ez az eredmény messze túlszárnyalja a tavalyi sikereket is.

Oldalak

Feliratkozás RSS - pénzügyi oktatás csatornájára