Gratulálunk a nyerteseknek!
A Pénziránytű Alapítvány az idei tanévben is meghirdette népszerű Alkotópályázatát
„A pénz múltja, jelene és jövője” címmel.
Már érkeznek a pályázatok az „Álomból valóság – Így érhetjük el pénzügyi céljainkat” című, diákoknak kiírt Alkotópályázatunkra. Az 1-14. évfolyamosoknak három korosztályban meghirdetett pályázaton kreatív eszközök segítségével, november 27-ig mutathatják meg a fiatalok a vágyott céljaikat és az utat, ahogy megvalósítják azt. Nem csak a pályamű sikere, hanem a tudatos pénzügyi döntések előkészítéséhez is hasznos áttekinteni, hogyan érdemes pénzügyi célokat kijelölni és hogyan támogathatják ebben szüleik és pedagógusaik a fiatalokat.
Ebben a tanévben is díjazzuk a pénzügyi tudatosság és a modern pedagógiai módszerek iránt elkötelezett kiváló pedagógusokat. A gyakorlatias, mindennapi pénzügyi ismeretek tanórai feldolgozását segítő legjobb projekt- és foglalkozásterveket ebben a tanévben is örömmel osztjuk majd meg jó gyakorlatként.
Ebben a tanévben is megéri részt venni a Pénziránytű Iskolahálózat 1-14. évfolyamosoknak, három korosztályban meghirdetett Alkotópályázatán. A 30 legötletesebb pályamű és a Social-media különdíj mellett a legtöbb diákot motiváló tanárokat, a felső tagozaton a legtöbb digitális alkotást mentoráló pedagógust is díjazzuk. Emellett a Kiemelt Pénziránytű Iskola versenyben is értékes pontokat gyűjthetnek a Pénziránytű Iskolahálózathoz csatlakozott intézmények.
Pályázati kiírás
Lépjen új szintre diákjai pénzügyi tudatossága! Bővítjük Pénziránytű Diáknagykövet csapatunkat. Érdemes megmutatni a pénzügyi világ, a gazdasági folyamatok iránt nyitott, tehetséges 8-10. évfolyamos diákjainak Pénziránytű Diáknagykövet pályázatunkat!
Gratulálunk a nyerteseknek!
A Pénziránytű Alapítvány az idei tanévben is meghirdette népszerű Alkotópályázatát
„A pénz múltja, jelene és jövője” címmel.
Gratulálunk a nyerteseknek!
A Pénziránytű Alapítvány az idei tanévben is meghirdette népszerű Alkotópályázatát
„A pénz múltja, jelene és jövője” címmel.
Pénziránytű Tanári Díj 2022/2023
A korábbi évekhez hasonlóan idén is meghirdettük Tanári Díj pályázatunkat, ahol teret adtunk a modern pedagógiai módszerek és a pénzügyi nevelés iránt elkötelezett tanároknak, oktatóknak, jó gyakorlatuk bemutatására.