Újabb színvonalas rendezvény a pénzügyi tudatosság jegyében

2018. november 28.
 

A pénzügyi tudatosság fejlesztésének fontosságára hívta fel a figyelmet a Pénziránytű Alapítvány, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium szervezésében 2018. november 16-án, az MNB épületében megvalósult konferencia és workshop, amelyen több mint száz általános- és középiskolai pedagógus vett részt. A konferencia során a résztvevők a pénzügyi szemléletformálás iránt elkötelezett szervező partnerek előadásain vehettek részt, délután pedig szekciófoglalkozások nyújtottak segítséget a pénzügyi oktatást segítő módszertani gyakorlatok elsajátításához.

Az eseményt Hergár Eszter a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg. Köszöntő beszédében kiemelte, hogy az Alapítvány által fejlesztett tartalmak az MNB támogatásának köszönhetően közel 200 ezer diákhoz juthatnak el.

Az ország versenyképességének növeléséhez, a családok életminőségének javításához nélkülözhetetlen a lakosság pénzügyi tudatossága - mondta Balogh László, pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár. Beszédében kiemelte, hogy a diákok, valamint a családok pénzügyi tudatossága nemzetgazdasági szinten is hozzájárulhat a pénzügyi stabilitás megteremtéséhez. Előadása során részletezte a 2017-ben, a kormány által elfogadott Pénzügyi tudatosság fejlesztésének hétéves stratégiáját, és annak első kétéves cselekvési tervét, amely kapcsán fő célként kiemelte a köznevelésen belüli pénzügyi edukáció erősítését.

A délelőtt során Dr. Varga Zoltán Balázs, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum főigazgatója megosztotta a résztvevőkkel a 2017 szeptembere óta a szakgimnáziumok 10. évfolyamán kötelező Pénzügyi és vállalkozói ismeretek tantárgy bevezetésének tapasztalatait, amelyben országosan a 10. évfolyam 733 osztálya vett részt, közel 500 felkészített pedagógus támogatásával.

A konferencián az Alapítvány képviseletében Merényi Zsuzsanna oktatási igazgató tartott előadást, amelyben bemutatta az Alapítvány oktatási programját. Kiemelt hangsúlyt fektetett a digitális fejlesztésekre, továbbá felhívta a pedagógusok figyelmét az idei tanév pályázati és verseny lehetőségeire.

Az Alapítványi programok bemutatását követően Sz. Pap Judit, a Magyar Nemzeti Bank vezető kommunikációs szakértője ismertette a Pénziránytű Alapítvány megbízásából az OECD módszertanán alapuló legfrissebb kutatás eredményeit. Előadása rávilágított arra, hogy a 18-79 éves magyar lakosság pénzügyi tudása nem változott érdemben 2010-hez képest, pozitív elmozdulást mutat azonban a megélhetési gondokkal küzdők aránya, a 2010-es 34 százalékról 2018-ra 20 százalékra csökkent.

Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár előadásában bemutatta a pénzügyi ismeretek megjelenési lehetőségeit a köznevelési rendszerben. Előadásában kiemelte a téma fontosságát, valamint biztosította a résztvevőket annak NAT-ban való horizontális megjelenéséről.

A konferencia a 2018/2019-es tanévre szóló Kiemelt Pénziránytű Iskola pályázat eredményhirdetésével zárult, Hergár Eszter a nyertes intézmények képviselőinek ünnepélyes keretek között adta át a díjat.

A 2018/19-es tanév Kiemelt Pénziránytű Iskolái:
• Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium, Egészségügyi és Közgazdasági Szakgimnázium
• BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnázium
• Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnázium
• Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium
• Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnázium

A délután során a pedagógusok nyolc interaktív szekciófoglalkozáson kaphattak segítséget pénzügyi nevelési munkájukhoz. A résztvevők számára az Alapítvány többek között a matematika és történelem tananyagokban megjelenő pénzügyi ismeretek oktatási lehetőségeit támogatva, képzett trénerei segítségével tartott módszertani foglalkozásokat. Ezeken túl betekintést nyerhettek a 2019-es Pénz7 befektetések témájú tananyagaiba, valamint a digitális eszközökkel támogatott élmény alapú oktatás lehetőségeibe.