Digitalizáció, edutainment, széles körben hozzáférhető ingyenes programok: a Pénziránytű Alapítvány 2021-es kínálata és fejlesztései

2021. január 13.
 

A pénzügyi tudatosság fejlesztése folyamatos, egyben innovatív munka, mely újabb- és újabb lehetőségek megnyitásával és a bevált módszerek frissítésével is együtt jár. Ebben az évben ezért számos újdonsággal és a korábbi tananyagaink, programjaink továbbfejlesztésével is készülünk, hogy még több diák és pedagógus számára tegyük elérhetővé, oktathatóvá, gyakorlatiassá és játékossá mindazokat a mindennapi életben elengedhetetlen ismereteket, melyek segítségével pénzügyileg tudatos generációk nevelését támogathatjuk.

Már hangolódhatunk a tavasz legnagyobb szabású országos eseményére, a március 1-5. között megrendezésre kerülő PÉNZ7 Pénzügyi és vállalkozói témahétre, melynek pénzügyi középpontjába a "Tudatos pénzkezelés a családban - CSALÁDI KÖLTSÉGVETÉS" című tananyag került, míg a vállalkozói témakörben az „InnoVÁL(L) – Vállalkozz okosan!” lesz a fókusztéma.

Január 18-ig még várjuk a Pénziránytű Tanári Díjra érkező pályázatokat A Fenntarthatósági témahét honlapján megjelent projektterv pályázat feltételei szerint a Pénziránytű Alapítvány azokat az általános- és középiskolai pedagógusokat díjazza a kitüntető címmel és a 100.000 Ft támogatással, akiknek a témahéthez kapcsolódó projekttervében minimum 40%-ban pénzügyi témák is megjelennek.

Hagyományos kisfilmpályázatunkat kiszélesítettük Digitális Alkotó Pályázat, így kisfilm mellett plakáttal is készülhetnek az iskolahálózatunkhoz csatlakozott intézmények diák-tanár csapatai, akiknek a korszerű pénzkezelést népszerűsítő pályaműveit február 2-ig várjuk.

A tanárok és diákok mellett az iskolákat is díjazni fogjuk. Már szeptember óta gyűjthetik a pontokat középiskolai hálózatunk tagintézményei, ugyanis a Kiemelt Pénziránytű Iskola pályázatunkat ebben a tanévben a pénzügyi tudatosságot fejlesztő programjainkon való aktív részvétellel nyerhetik el az iskolák.

A tehetséggondozást támogatják a hagyományos és az új tanulmányi versenyek is. Hamarosan elindul BankCode országos versenyünk, melyet a Magyar Nemzeti Bankkal együttműködve, az Alapítvány középiskolai tankönyve, történelem és matematika kiadványai, újonnan fejlesztett Zöldiránytű applikációja, valamint e-learning tananyagai tudásanyagára építve rendezünk meg 2021. február és április között. December 21. óta lehet folyamatosan regisztrálni a ZsetOn pénzügyi versenyre is, melynek az online teszteket követő nagyszabású középdöntőjére és döntőjére március végén kerül majd sor. Várhatóan - a PÉNZ7 kísérőprogramjaként - idén is újra megnyílik az érdeklődő diákok és tanárok előtt a tőzsde izgalmas világa a Részvényfutam keretében. Az általános iskolások nagysikerű PénzOkos Kupa versenye március elején indul el, immár 7. alkalommal és a 7-8. évfolyam mellett idén az 5-6. osztályosoknak is versenyzési lehetőséget kínál.

Tankönyvfejlesztő munkánk keretében megújul az Iránytű a pénzügyekhez című akkreditált tankönyvünk, melyben a modern technológia adta lehetőséget kihasználva már népszerű oktató animációink is elérhetők lesznek egy ingyenes applikáció segítségével. E-learning fejlesztéseinket is folytatjuk, s várhatóan a következő tanévben már a vállalkozási ismeretekkel kibővülve, a megújuló középiskolai tankönyv mellett a Pénzügyi és vállalkozási ismeretek technikumi kötelező tantárgy teljes tudásanyaga is elérhető lesz e-learning portálunkon.

A pénzügyi szemléletformálás érdekében szakmailag magas színvonalú, ugyanakkor a digitális generációk megváltozott tanulási stratégiájához alkalmazkodó, a szórakozva tanulást szolgáló, új, nagyszabású játékos eszközök kidolgozását is tervezzük, melyekkel május végén és a következő tanév elején szeretnénk meglepni a diákokat és a tanárokat. Addig sem maradnak új tartalmak nélkül a tanárok. A digitális oktatás támogatása érdekében havonta újabb tematikus Kahoot! sorokkal jelentkezünk, mellyel folyamatosan bővül az elérhető kvízek köre. Érdemes azonban használni a már kész játékos, szórakoztató eszközeinket, egyéni- és csapatjátékainkat, a három nagysikerű mobilapplikációnkat, a Pénzügyi Hősképzőt, az Értem a pénzemet és a legfrissebb, a takarékos és fenntartható szemléletet ötvöző Zöldiránytű alkalmazást is.

A mindennapi pénzügyek oktatása és szemléletformáló munkánk egyik központi gondolata, hogy érdemes minél korábban elkezdeni a pénzügyi tudatosság fejlesztését. Tananyagaink már az általános iskola 3. osztályától egészen érettségiig adnak lehetőséget arra, hogy a Nat. előírásaival összhangban, az iskolában találkozhassanak a diákok a gyakorlatias ismeretekkel, de a Pénziránytű-BankVelem Program keretében már az 1. és 2. osztályos diákok számára is elérhetőek a szemléletformáló játékok, tesztek. Idén szeretnénk tovább bővíteni célcsoportunkat, ezért pedagógusok bevonásával az Alapítvány fejlesztőjátékokat tartalmazó játékgyűjtemény kialakításán dolgozik.

Tudjuk, hogy továbbra is fontos, hogy ne csak segédanyagokat, hanem a pedagógiai munkát támogató képzést is kaphassanak a tanárok. Tovább folytatódnak havi rendszereséggel a Pénziránytű Online Digitális Akadémia 20 órás tréningjei, melyek során a legújabb, kipróbált és pénzügyi nevelésben és a mindennapi oktató munkában is használható IKT eszközökkel ismerkedhetnek meg a tanárok. Hamarosan indulnak akkreditált 40 órás, egyelőre az online térbe tervezett blended képzéseink Új lehetőségek a pénzügyi nevelésben címmel, melynek segítségével az általános- és középiskolai tanárok átfogó ismereteket szerezhetnek a mindennapi pénzügyi ismeretek hatékony tanórai integrációjához. A pedagógusokkal való közvetlenebb kapcsolattartást és a tudásmegosztást szolgálják majd Tanárklub foglalkozásaink, melyek hagyományos szakmai workshopjaink mellett kéthavi rendszerességgel, módszertani és pénzügyi csemegékkel várják az érdeklődő tanárokat.

Ismertterjesztő munkánkhoz segítségül hívtuk legaktívabb iskolahálózati tagjainkat. Országosan hat intézményben indult el Bázisiskola Programunk, melynek keretében várhatóan a tavaszi szünet végétől kezdődhetnek meg a modern, a XXI. századi követelményeknek megfelelő, a diákok pénzügyi tudatosságát fejlesztő foglalkozások. A Pénziránytű Alapítvány és a MasterCard támogatásának köszönhetően a Pénzügyi Tudás Otthona tantermek ingyenesen várják majd a régiók általános- és középiskolás diákcsoportjait és tanáraikat.

A szülői mintákat kiegészítve a fiatalok számára az iskola adja ma azt a természetes közeget, ahol a gyakorlati, mindennapi életre felkészítő információk a leghatékonyabban átadhatók. A Pénziránytű Alapítvány 2021-ben is szakszerű, széleskörű támogatást kíván nyújtani ehhez a munkához tanároknak, diákoknak, intézményeknek egyaránt. További információért kövesse honlapunkat, Facebook oldalunkat, s ha ingyenes programjaink, pályázataink, lehetőségeink legszélesebb körét szeretné igénybe venni, csatlakozzon iskolahálózatainkhoz!