Már igényelhető a Suska és Zsozsó a Hőssuliban társasjáték

2022. augusztus 31.
 

Warren Buffet szerint gyermekeink pénzügyi nevelésével nem szabad megvárnunk, míg tizenévesen megkapják az első zsebpénzüket vagy keresetüket. Már óvodás és kisiskolás korban jelentős mértékben fejleszthető több olyan alapkészség, amely kapcsolódik a későbbi pénzügyi viselkedésformákhoz. A gyerekek pénzügyi tudatosságának fejlesztését érdemes minél korábban játékosan elkezdeni, ehhez nyújt remek lehetőséget új társasjátékgyűjteményünk, a Suska és Zsozsó a Hőssuliban, melyet a Pénziránytű Iskolahálózat általános iskolái és az érdeklődő óvodák a készlet erejéig ingyenesen igényelhetnek.

A Cambridge-i Egyetem egyik tanulmánya szerint a gyerekek már képesek megérteni bizonyos alapvető pénzügyi fogalmakat három- és négyéves koruk között. Hétéves korukra pedig jellemzően kialakulnak a jövőbeli pénzügyi magatartást befolyásoló alapvető elképzeléseik. A szülőknek és részben az óvodapedagógusoknak, tanítóknak tehát igen nagy szerepe van már óvodás és kisiskolás korban is a későbbi pénzügyi tudatosság megalapozásában, a pénzügyi személyiség fejlesztésében.

A kisgyerekek eleinte szociálisan tanulnak, ami azt jelenti, hogy a környezetükben látott szokásokat képezik le. A papás-mamás, boltos, orvosos játékok közben gyakorolják mindazt, amit a szüleikkel, a nevelőikkel közösen megélt helyzetekből leszűrnek. A fent említett tanulmány szerint tananyag jellegű pénzügyi ismeretekkel ezért 8-9 éves kor előtt nem érdemes terhelni a kicsiket, de pénzügyi szokásaik, attitűdjük, magatartásuk formálása már jóval korábban elkezdődhet. A későbbi pénzügyi döntési szituációkra fel lehet készíteni a gyerekeket azzal, hogy ne csak halljanak a tudatos vásárlási, megtakarítási, pénzügyi tervezési folyamatokról, hanem meg is tapasztalják azokat – akár egy jó fejlesztőjáték révén.

A „Suska és Zsozsó a Hőssuliban” társasjáték gyűjtemény az 5-8 éves gyerekek tudatos döntéshozatalhoz szükséges készségeit fejleszti. A társasjáték négy izgalmas játékával a gyerekek a tudatos tervezésről, a pénz értékéről, az okos pénzgyűjtés fortélyairól és a tudatos vásárlás alapjairól szerezhetnek játszva ismereteket.

A Terv című játék a memóriát és az együttműködési készséget is fejleszti. Fő célja, hogy a gyerekek megértsék a tervezés szükségességét. A játék kapcsán pedig érdemes beszélgetni a gyerekekkel a pazarlás elkerülésének és a bevásárlólista szükségességének fontosságáról. A Dolgom van című játékban a pénzkereset kerül előtérbe, hiszen tudjuk, hogy csak úgy szerezhetünk meg valamit, ha meg tudjuk venni. A fantáziát és mozgást is fejlesztő játék során a gyerekek megtanulhatják, hogy a pénzért meg kell dolgozni, ezzel együtt megismerhetik a pénz értékét, és szembesülhetnek vele, hogy a termékeknek különböző ára van. Az Arany Vonat a finommotorikát és a logikus döntéshozatalt is fejlesztő játék, melynek célja, hogy a gyerekek úgy hozzanak döntéseket, hogy a lehető legtöbb „kincset”, azaz érmét gyűjtsék össze a parti végéig az általuk kiszínezett pályán. A Kirakodóvásárban pedig a tudatos vásárlás és a takarékos gazdálkodás kerül előtérbe egy izgalmas lapcserélős kártyajáték révén.

A Pénziránytű Iskolahálózat általános iskolái és az érdeklődő óvodák a készlet erejéig ingyenesen igényelhetik a Suska és Zsozsó a Hőssuliban játékgyűjteményt ezen a linken: https://online-kerdoiv.com/index/v/h/suskaeszsozso