Készpénzkímélő Iskolák Program fejleszti a középiskolák pénzügyi tudatosságát

2019. február 20.
 

Február 15-én, a Magyar Nemzeti Bankban került megrendezésre a tanév második workshopja a Készpénzkímélő Iskolák Programban résztvevő intézmények számára. A rendezvényen a pilot projekt eddigi elért eredményei, valamint a PÉNZ7-en induló roadshow került középpontba. A tanév során a résztvevő iskolák diákjai projektnapok és pályázatok keretében ismerhetik meg az elektronikus fizetési megoldásokat és szerezhetnek ismereteket a személyes pénzügyekről.

A pilot projekt a Mastercard Europe kezdeményezésére, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Deloitte szakmai támogatásával valósul meg. A program pilot szakaszának előkészítése 2018 tavaszán, míg az iskolai megvalósítás 2018 szeptemberében indult tizenöt, meghívásos pályázat útján kiválasztott budapesti és vidéki középiskolában, melyek valamennyien a Pénziránytű Iskolahálózat tagintézményei. Az első fázisban POS (banki fizetési) terminálok kerülnek az iskolai büfékbe és egyéb befizetési pontokra, továbbá az iskolai étkezés befizetésénél és a tankönyvvásárlásnál az interneten való befizetést ösztönzi a program, melynek középpontjában az iskolai készpénzhasználat csökkentése, az elektronikus fizetési megoldások használatának előmozdítása, valamint az ehhez kapcsolódó pénzügyi ismeretterjesztés és szemléletformálás áll.

A Készpénzkímélő Iskolák Program keretében online felületek kialakításával, alkalmazásával és POS-terminálok telepítésével a tanulók és szüleik elektronikusan is intézhetik például az étkezések vagy kollégiumi díjak befizetését, a tankönyvfizetést vagy az iskolai büfés vásárlásokat. A pilot programban résztvevő középiskolában már 19 banki fizetési terminált telepítettek, és az eddigi visszajelzések szerint az iskolai büfés fizetések körülbelül negyede terelődött bankkártyára a készpénzről.

A program keretében felmérés is készült a diákok pénzkezelési szokásaival kapcsolatban. A középiskolás diákok közel fele (47%) már rendelkezik bankszámlával és bankkártyával, de a kártyahasználat gyakorisága tovább növelhető, mivel azt jelenleg sokan készpénzfelvételre használják. Kiderült az is, hogy akiknek nincsen még bankkártyájuk, azoknál a család számára nem a költség a fő akadály, csupán nem merült fel még olyan élethelyzet, ami kifejezetten indokolná a kártya igénylését. A diákok egy része társaiknál hamarabb szembesül a pénzügyi felelősséggel. A szakképzésben tanulók ösztöndíjaikat már a középiskola alatt is bankszámlára kapják meg, de a többi diáknak is érdemes időben megismernie a korszerű pénzügyi megoldásokat, hiszen legkésőbb a továbbtanulás vagy a munkába állás idején használniuk kell majd azokat.

A Készpénzkímélő Iskolák projekt februárban edukációs kampánnyal és az országos PÉNZ7 program idején induló roadshow-val folytatódik. A résztvevő iskolák diákjai projektnapok és pályázatok keretében ismerhetik meg az elektronikus fizetési megoldásokat és szerezhetnek ismereteket a személyes pénzügyekről. A projektnapok alkalmával a tanulók egy interaktív pénzügyi edukációs előadáson, egy kötetlen pénzügyi szemléletformáló pódiumbeszélgetésen, zárásként pedig a The Biebers zenekar koncertjén vehetnek részt.

A programban résztvevő iskolák diákjai számára fotópályázatot is hirdetnek a szervezők. A fotópályázat témája a készpénzkímélő megoldások jelentősége a gyerekek életében. A pályázókra értékes nyeremények várnak: az iskolák legjobbjai GoPro sportkamerával, vagy Asus laptoppal gazdagodhatnak.