Gyakorlatias pénzügyi élmények a tanórán november 20-24. között

2023. november 17.
 

A Logirintus egy online pénzügyi-matematika-logikai kalandjáték, ahol egy történetbe ágyazott útvesztőből kell kijutni a feladatok megoldásával. November 20-24. között a Medve Matek csapata a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben 3-12. osztályos diákoknak pénzügyi-matekos kalandpályákat is kínál ingyenesen, melyek nem csak a matematika órákon, hanem például osztályfőnöki, állampolgári ismeretek, vagy környezetismeret és földrajz órákon, de akár szakkörökön is remekül használhatók.

A  tanóra lehet izgalmas, kalandos és gyakorlatias egyben. Ehhez nem kell más, csak a Logirintus pályák, ahol a 3-12. osztályosoknak szánt hagyományosabb matekos pályák mellett idén az „Álmok útjain” is kalandozhatnak az alsós, a felső tagozatos és a középiskolás diákok. A négy korosztály számára készült ingyenes pénzügyi pályák a gyerekek élethelyzetében adódó pénzügyi döntésekbe csomagolják a matekfeladatokat, melyekhez előzetes pénzügyi tudásra nincs szükség. Az „Álmok útjai” kalandpályák kerettörténete az „Álomból valóság – így érhetjük el pénzügyi céljainkat” Alkotópályázatunk témájához kapcsolódik. Sőt inspirációt is nyújt az alkotáshoz, hiszen ahogy az Alkotópályázaton, a Logirintus pénzügyi kalandjai során is pénzügyi célt tűzhetnek ki maguk elé a játékosok, majd, ha ügyesen kalandoznak, a vágyott cél megvalósításának módjára is rátalálhatnak.

Kicsiknek és nagyobbaknak is vannak álmaik, vágyaik, melyek megvalósításához ki kell venniük részüket a családi munkamegosztásból. A legkisebbek például kisállatra, a felsősök már akár szobájuk átalakítására, új telefonra is szorgalmasan gyűjthetnek, a középiskolások pedig a továbbtanulás vagy egy saját használt autó érdekében már befektetési döntéseket is hozhatnak.

A játékosok a Logirintus virtuális útvesztőjében állomások között vándorolnak, és az állomásokon kapott feladatokat próbálják megoldani, majd a megoldás helyességétől függően vagy továbbhaladnak a kijárat felé, vagy vissza kell fordulniuk és tovább gondolkodniuk. A végső cél az útvesztő minél értékesebb kijáraton való elhagyása.

A matematika órák mellett az osztályfőnöki, állampolgári ismeretek, vagy akár földrajz órákon is remekül használható, izgalmas online játék keretében önállóan vagy csapatban is megoldhatják a tanulók a fejtörőket, de akár osztályszintű együttműködésben is valódi élménnyé válhat a gyakorlatias pénzügyi ismeretekkel fűszerezett tanóra. A gyerekek mindenképpen sikerélménnyel zárják a játékot, ugyanis a pályán elért fokozatról névre szóló oklevelet kapnak, a legügyesebb és legszerencsésebb játékosok és csapatok pedig további ajándékokkal is gazdagodhatnak.

5+1 ok, miért érdemes rászánni egy tanórát a Logirintusra

1. Komplett óratervet kapunk a kezünkbe, hiszen a játék kitölti a teljes tanórát.
2. A pénzügyi pályákon a logikai gondolkodás gyakorlása mellett gyakorlatias pénzügyi ismeretekkel is gazdagodhatnak a diákok.
3. A pénzügyi pályákon korosztályonként a legmagasabb (gyémánt) fokozatot elérő három egyéni játékost, és korosztályonként három 2-6 fős csapatot értékes vásárlási utalványokkal, a legkisebbeket pénzügyi tudatosságot fejlesztő társasjátékkal is díjazza a Pénziránytű Alapítvány.
4. Visszajelzéshez juthatunk a tanulók teljesítményéről.
5. A diákok biztosan élvezni fogják.

+1. A Logirintusra nem kell külön készülni, csak el kell indítani a pályát a tervezett játéknapon. A gyerekek munkálkodnak, az órán mentori szerepünk van és bátran ajánlhatjuk a helyettesítő órákra is.

Mikor, hol, hogyan érhető el a játék?

November 20-24-ig (hétfőtől péntekig) a https://medvematek.hu/esemenyek/logirintus oldalon, illetve a facebookon (www.facebook.com/medvematek) fognak megjelenni a játékindító linkek. Egy rövid adatbekérő kitöltése után már indítható is a kalandpálya. Előzetes információkért már most érdemes felkeresni a fenti oldalakat!

Mivel a cél a sikerélmény, ezért alacsonyabb vagy magasabb évfolyamok pályájának játszása is megengedett az osztály vagy a csoport tudásszintjének és ambícióinak megfelelően. A pálya elején meg kell adni a csapat és az iskola adatait, aztán mehet is a játék az óra végéig! Nem kell telepíteni semmilyen programot, nem kell regisztrálni, a játék webböngészőben fut, csupán egy számítógépre, tabletre vagy telefonra és internet elérésre van szükség. További információk itt is elérhetők:
https://medvematek.hu/logirintus_matekora_2023_november_20_24.pdf