Gratulálunk a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj nyerteseinek!

2022. szeptember 28.
 

Idén harmadik alkalommal adták át a Pénzügyminisztériumban a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjakat azoknak a pedagógusoknak, diákoknak és iskolának, melyek élen járnak a fiatalok pénzügyi nevelésében. Büszkeséggel tölt el minket, hogy iskolahálózatunk tagjai és tanárai is elismerésben részesültek, köszönetünket és gratulációnkat fejezzük ki nekik ezúton is. A Pénziránytű Alapítvány is támogatja a kiváló intézményeket, innovatív tanárokat és tehetséges diákjaikat, érdemes figyelni honlapunk eseménynaptárát és követni az aktuális nyitott versenyeket, pályázatokat.

A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjjal a Pénzügyminisztérium a pénzügyi nevelés terén legkimagaslóbb eredményeket felmutató tanulókat, általános vagy középfokú iskolai tanárokat és iskolákat díjazza. Az elismerés odaítélésére az iskolák fenntartói, vezetői, illetve az iskolai szintű szülői munkaközösség javaslatait a tanév végéig fogadta a tárca. A javaslatokat a pénzügyminiszter által felkért személyekből álló ötfős bizottság értékelte. Idén 4 diák és 5 pedagógus kiemelkedő munkáját díjazták.

A legkiválóbb tanárok között köszönthetjük Figura Magdolnát, a budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanárát, akinek diákjai nemcsak országos pénzügyi versenyeken érnek el kimagasló eredményeket, hanem diákvállalkozóit mentorként is menedzseli. Többek között ők lettek a Pénziránytű Alapítvány diáknagykövetei is.

Fodorné Branstädter Ágnes az Újpesti Szűcs Sándor Általános Iskola tanáraként az iskolai pénzügyi nevelő stratégia kialakításában és megvalósításában vállal évek óta óriási szerepet.Ebben a tanévben ő is együttműködik Alapítványunkkal a 2023. évi PÉNZ7 tananyagok kidolgozásában.

Rinfel Mónika, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium magyar-német szakos pedagógusaként vállalta azt, hogy pénzügyi témában viszi folyamatosan sikerre a gyerekeket, akik minden évben kiválóan szerepelnek például a BankVelem PénzOkos Kupa és a BankCode versenyeinken is.

Szakmai munkájuk elismeréseként a magasrangú díjat átvehette Kissné Simon Mária, a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum pedagógusa és Zsámba Lajos, a budapesti Szent Benedek Gimnázium és Technikum tanára is.

Az általános vagy középfokú iskola kategóriában pedig iskolahálózatunk egyik oszlopos tagja, a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium kapott elismerést a Pénzügyminisztériumban.

A Pénziránytű Alapítvány is évek óta támogatja a kiváló intézményeket, innovatív tanárokat és tehetséges diákjaikat. Honlapunk eseménynaptárában havi bontásban tesszük közzé az aktuális nyitott versenyeket, pályázatokat. Már javában gyűjthetők a pontok a Kiemelt Pénziránytű Iskola versenyünkben, melynek keretében iskolahálózatunk 12 legaktívabb általános- és középiskoláját kívánjuk díjazni a tanév végén az intézményenkénti 350.000 Ft alapítványi támogatással.

Hamarosan elérhetők a Pénziránytű Tanári Díj pályázatunk részletei, melynek keretében a korszerű pénzkezelés és a hitelek témakörében várjuk majd az innovatív pedagógusok projekt- és óraterveit.

Októberre időzítjük diákoknak szóló Alkotó Pályázatunk meghirdetését is, melynek keretében most már nemcsak a középiskolások, hanem az alsó és felső tagozatos tanulócsapatok pályázatait is szertettel várjuk majd.

Természetesen idén is lesz BankCode, Részvényfutam, BankVelem PénzOkos Kupa és még az ősszel új középiskolás diákversennyel is jelentkezünk, mely MoneySim pénzügyi szimulációnk használatára épül. Érdemes már most megismertetni a diákokat a pénzügyi döntések izgalmas és ingyenesen elérhető játékával.