tankönyv

Elkezdődtek a „Mindennapi pénzügyeink” című nyári tanártovábbképzések a Pénziránytű Alapítvány közreműködésével

 

Minden szakgimnáziumban kötelező lesz szeptembertől pénzügyi ismereteket tanulni. Ez nem csak a diákoknak, hanem sok tanárnak is újdonság: az ő felkészülésüket segíti a Pénziránytű Alapítvány a nyár folyamán 450 tanár ingyenes továbbképzésével. Júniusban már hat képzés zajlott le sikeresen, a további tizenkét 30 órás, akkreditált képzésre pedig augusztus 21-31. között kerül sor szerte az országban.

Pénzügyi Ismeretterjesztő Tábor a Pénziránytű Alapítvány támogatásával

 

2017. július 10-19. között Balatonföldváron 40 tehetséges, hátrányos helyzetű kárpátaljai fiatal vehetett részt abban a nyári táborban, amely a Pénziránytű Alapítvány, a Magyar Nemzeti Bank és az Összefogás a Jövőért Alapítvány jóvoltából valósult meg.

„Pénzre váltható tudás” - pénzügyi projektnapok országszerte a középiskolákban

 

Ingyenes pénzügyi projektnapokat szervez 2017. május 29. és június 9. között 10-11. évfolyamos diákok számára a Pénziránytű Alapítvány és a Diákhitel Központ Zrt. A rendezvény két interaktív tanórával indul, amelynek témája a pénzügyi tervezés 16-18 évesen. Ezeket a tréningeket a helyszínt adó intézmény - előzetesen az Alapítvány által felkészített - szaktanárai vezetik, 20-25 fős csoportokban.

Debrecenben már hagyomány a pénzügyi szemléletformálás

 

Már az általános iskolás korosztály számára is fontos, hogy elkezdjenek a mindennapi pénzügyekről tanulni, kiemelten kezelve a gyakorlati feladatokat, praktikus megoldásokat - vallja Burger Angéla Erzsébet, a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola intézményvezetője. A szakember vezetőként és pedagógusként iskolája hetedik osztályos diákjaival tevékenyen részt vett a Pénziránytű Alapítvány által fejlesztett új, az általános iskolák 7-8. osztályos diákjainak szóló tankönyv és munkafüzet tesztelésében, a tankönyvírók felé folyamatos reflexiókkal segítve a fejlesztő munkát.

Küldetések a pénz világában - Újabb mérföldkő a pénzügyek közismereti oktatásában

 

A Pénziránytű Alapítvány középiskolásoknak szóló, „Iránytű a Pénzügyekhez” című tankönyve után elkészült és már hivatalosan is tankönyvvé nyilvánították az általános iskolásoknak szóló, „Küldetések a pénz világában” című új kiadványt. A tananyag újdonsága, hogy – mind maga a könyv, mind a hozzá kapcsolódó munkafüzet – játékos formában mozgósítja a diákokat küldetések (különböző élethelyzetek) megoldására.

Ahol szívügy a pénzügyi tudatosság

 

A Sümeg szomszédságában fekvő 3100 lelkes nagyközség, Csabrendek általános iskolája az első évtől kezdve hűséges résztvevője a Pénz7 rendezvényeknek és kipróbálója a Pénziránytű Alapítvány készülő oktatási anyagainak. A lelkes érdeklődő csapat motorja Németh György, alsó tagozatos tanító, technika-életvitel szakos mestertanár.

Tartalmas és mozgalmas évet zár a Pénziránytű Alapítvány

 

A 2008-ban alapított Pénziránytű Alapítvány 2014 óta a - tematikájában fokozatosan építkező - stratégiájában minden esztendőre meghatároz egy kiemelt témát. Míg a 2015-ös év központi tárgyköre a költségvetés készítés volt, addig 2016-ban a pénzügyi célok kitűzésén és az ezek eléréséhez szükséges megtakarítási lehetőségeken, vagyis a pénzügyi tervezés fontosságán volt a hangsúly.

Kétezerhez közelít a résztvevő iskolák száma – egyre színesebb az országos térkép

 

A Pénziránytű Alapítvány partneriskoláinak száma idén szeptemberben elérte a 1887-et. Az általános- és középiskolások az ország valamennyi területéről csatlakozhatnak a különböző alapítványi programokhoz. A cél, hogy a résztvevő diákok és tanáraik számára valamennyi korosztályban lehetőség nyíljon a pénzügyi, kiemelten nem csak az elméleti, hanem a gyakorlati ismeretek bővítésére.

Szeptemberben folytatjuk!

 

Szinte csak napok vannak hátra a tanítási időszakból, ilyenkor már a diákok minden gondolata a nyári szünet körül forog, és gyakran a pedagógusok sincsenek ezzel másként. Mielőtt azonban a tanári kar is fürdőruha és napszemüveg után nyúlna és célba venné az első strandot, figyelmükbe ajánlanánk az Alapítvány friss programjait, melyekkel szeptemberben várjuk az újult erővel visszatérő pedagógusokat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - tankönyv csatornájára