Az idei tanév Arany Iránytű díjazottjai

2021. június 3.
 

Pénzügyi tudatosság, nagyszerű eredmények 2021

Az Arany Iránytű Díjat minden évben a pénzügyi tudatosság fejlesztésében élenjáró személyeknek vagy szervezeteknek adományozza a Pénziránytű Alapítvány vezetőiből álló zsűri. Ebben az évben négy diák és két tanár kapta meg az Alapítvány legrangosabb kitüntetését.

A pénzügyi tudatosságra egyre több iskola helyez hangsúlyt, s a pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében számos program, verseny áll a fiatalok és pedagógusaik rendelkezésére. A legszorgalmasabb, legkitartóbb tanárok és diákok munkája pedig a kiváló eredményekben és a gyakorlatban használható pénzügyi tudásban térül meg. Az idei évben azon nagyszerű diákoknak és lelkes tanároknak adományoztuk a rangos kitüntetést, akik kiugró eredményeikkel, valamint folyamatos, magas színvonalú teljesítményükkel méltán érdemlik meg a kitüntetett figyelmet.

 

 

 

 

 

Kiss Zoltán, a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium tanára nem véletlenül viseli a tanár-tőzsdeguru címet, hiszen már szinte hagyomány, hogy diákjai rendre a legjobbak között végeznek a tőzsdeversenyeken, emellett a legrangosabb pénzügyi megmérettetéseken is kiváló eredményeket mutatnak fel. Sikerének titka abban rejlik, hogy mentori hálózatot hozott létre diákjaiból, akiket folyamatosan motivál azzal, hogy megmutatja, amit tanulnak, nem tananyag, hanem maga az élet. A kiváló pedagógus ügyel arra, hogy a gyerekeknek a tanulási folyamat során ne legyen kudarcélményük, csak mindennapi tapasztalataik, amikből olykor közösen tanulhatnak.

 

Figura Magdolna, a Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanára már nemcsak pedagógus és mentor, hanem diákjai menedzsere is egyben. Pénzügyi és vállalkozási szakkörére már 5. osztályos koruktól járhatnak a diákok, s szárnyai alatt országos pénzügyi bajnokok sora fejlődhetett. Nemcsak a diákok fejlesztését tartja fontos céljának, hanem kollégái körében is szívesen és sikerrel kampányol a pénzügyi kultúra fejlesztése mellett. Fontosnak tartaná, hogy a mindennapi pénzügyi ismeret ne csak horizontálisan, hanem minden diák számára kötelező tantárgyként jelenjen meg a tantervben.

 

 

Hidasi Ákos, Nagy Bence és Takács Benedek Figura Magdolna tanítványai, a Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium diákjai, akik a Trois Cent Soixant Croissants csapat tagjaiként pénzügyi versenyfüggőknek vallják magukat. A most 10. osztályos diákok évente tucatnyi pénzügyi versenyen indulnak. Karrierjük 8. osztályos korukban vett igazi lendületet, mikor egyazon évben megnyerték az általános iskolásoknak kiírt Pénzügyi Csúcs és PénzOkos Kupa versenyeket. A tavalyi évben Takács Benedek nyerte az Európai Pénzügyi Kvíz magyar döntőjét is. A csapat 9. osztályosként 300 középiskolás csapatot utasított maga mögé a 2020. évi BankCode versenyen, mikor harmadik helyezést értek el, idén pedig ezüstéremmel tértek haza. Céljuk, hogy jövőre a dobogó tetejére állhassanak fel a BankCode országos döntőjében. A fiúk nagyon szeretik a kihívásokat és élvezik a versenyek nyújtotta izgalmakat. Nemcsak pénzügyi területen nyújtanak kiváló teljesítményt, hanem saját diákvállalkozásokat is működtetnek. Stratégiai táblajátékot készítettek a Magyar Tudományos Akadémiával együttműködve az 1848/49-es szabadságharc témaköréből, webdesigntervezéssel foglalkoznak és egy új online magazin kialakítását is tervezik.

 

Strasszer Zsófia a BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum 9. osztályos tanulója. Az European Money Week keretében megrendezett Európai Pénzügyi Kvíz versenyen elért Európabajnoki címe elismeréséül ebben a tanévben ő is elnyerte az Arany Iránytű a kiemelkedő pénzügyi tudatosságért 2021 díjat. Strasszer Zsófia már most tudatosan építi jövőjét, távlati terveiben a Corvinus Egyetemet célozta meg. A mindennapi pénzügyi ismeretek számára azért fontosak, mert az életben rövidebb és hosszú távon is gyakorlati hasznát látja.

Strasszer Zsófiát (középen) elkísérte a Keleti Károly Technikum igazgatója, Vasné Botár Ágnes és felkészítő tanára, Hegyi Viktória.

 

A Szász Károly tervezte Arany Iránytű díjakat ünnepélyes keretek között a Magyar Nemzeti Bank Teátrumában Virág Barnabástól, a Magyar Nemzeti Bank alelnökétől vehették át a díjazott tanárok és diákok.
A díjátadón az Alapítvány MNB érmékkel és Pénziránytű ajándékcsomaggal köszönte meg Strasszer Zsófia felkészítő tanárának, Hegyi Viktóriának és Vasné Botár Ágnesnek a BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum intézményvezetőjének munkáját. Az Európai Pénzügyi Kvíz nemzetközi döntőjében való eredményes szerepléséért Pénziránytű ajándékcsomagot kapott még Borbély Attila Norbert, a Soproni Szakképzési Centrum Hunyadi János Technikumának 9. évfolyamos tanulója, valamint felkészítő tanára Horváthné Kocsis Katalin is.

Gratulálunk díjazottainknak és köszönjük a pénzügyi kultúra fejlesztése terén nyújtott kitartó munkájukat!