Pozitívan értékelték a „Pénzre váltható tudás” pénzügyi projektnapokat a résztvevő tanárok

2017. augusztus 9.
 

2017. május 29. és június 9. között ingyenes pénzügyi projektnapokat szervezett a Pénziránytű Alapítvány és a Diákhitel Központ 10-11. évfolyamos diákok számára. Az Alapítvány elégedettségi kérdőív segítségével mérte fel a tanárok véleményét a programról. Összességében elmondható, hogy a programot mind a diákok, mind pedig a közreműködő tanárok kiemelkedően hasznosnak és érdekesnek találták.

A tanév végén hat városba ellátogató rendezvénysorozat két interaktív tanórával indult, amelynek témája a pénzügyi tervezés 16-18 évesen. A program második részében közismert vendégekkel és a résztvevő diákok egy önkéntes képviselőjével interaktív pódiumbeszélgetés következett az ismertségről és a pénzügyi tudatosságról. A projektnapokat online kvíz show zárta, amely keretében a résztvevő diákok támogatást nyerhettek középiskolájuk alapítványának részére.

Az interaktív foglalkozásokat az intézmények tanárai vezették, akik részben közgazdász, de többen nem közgazdász végzettségűek. A 90 perces foglalkozásokon a diákok szituációs feladatokat kaptak, amelyet ki kellett dolgozniuk, és az eredményt pedig prezentálniuk. A tanárok tapasztalatai szerint a diákok jól tudtak azonosulni a szituációkkal, és aktívan vettek részt a csoportmunkában is. Ezekhez az órákhoz a pedagógusok a Pénziránytű Alapítvány által kidolgozott óravázlatokat, feladatlapokat, prezentációt kaptak segítségként, amelyet mindegyikük egyöntetűen igen hasznosnak ítélt. Több, mint 90%-uk teljes mértékben egyetértett azzal, hogy az előzetes személyes felkészítés is érdemben segítette az interaktív órák megtartását.

A tanárok visszajelzése megerősítette, hogy az ismert emberekkel és a diákok képviselőjével folytatott pódiumbeszélgetést érdekesnek tartották a diákok, és a Kahoot! applikációval megválaszolható közönségkérdések még élvezetesebbé tették a beszélgetést számukra. A pódiumbeszélgetés kapcsán a tanárok pozitívumként ítélték meg azt, hogy a diákok láthatták önmaguktól független példákon, hogy mennyire hasznos a mindennapi életben a pénzügyekben való tájékozottság. A közönségkérdések – nem reprezentatív – válaszaiból például kiderült, hogy az egri diákok csaknem dupla olyan arányban kapnak zsebpénzt, mint a ceglédiek, és az egriek az önálló munkával keresett pénz tekintetében is elöl járnak. A diákok többsége általában tájékozódik vásárlás előtt az árakról, és gyűjtenek pénzt a nagyobb kiadásokra. A pénzügyi ismeretek iskolai oktatásának szükségességét a válaszadók 89%-a tartaná fontosnak.

Az iskolai alapítvány támogatásáért folyó, szintén a Kahoot! applikációval zajló kvízjátékot is hasznosnak ítélték meg: a diákok együttműködését, összetartozását erősítette a közös cél elérése érdekében. A legjobban az őket érintő kérdésekre tudták a választ. Jól ismerték például a diákhitel konstrukciókat és olyan, a pénzügyek kezelésének elengedhetetlen fogalmait, mint a különböző befektetések futamideje, a THM, vagy a biztosítások. A kamatos kamat számításos feladatot azonban sajnos csak a megkérdezettek 47%-a tudta jól megoldani, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy a matematikai készségek gyakorlati fejlesztésére továbbra is érdemes figyelmet fordítani.

Összességében a rendezvény összes programját élvezték a diákok, mindegyik más módon adott át tudást, gyakorlatias ismereteket. A szervezők számára a legnagyobb elismerés, hogy a visszajelzések alapján az intézmények a jövőben is szívesen vennének részt újra hasonló programokban.