Pénzügyi hét diákoknak – Az országban egyedülálló programot zártak Miskolcon

2017.09.28.

Pénzügyi hét diákoknak – Az országban egyedülálló programot zártak Miskolcon

– sajtóközlemény –

A miskolci fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztése érdekében összefogott a város és a Pénziránytű Alapítvány. Egy héten keresztül a helyi általános és középiskolások játékos, interaktív foglakozásokon ismerkedtek a pénzügyekkel.

„Az alapítás óta még nem volt példa arra, hogy egy egész város ekkora figyelmet szenteljen a pénzügyi kultúra terjesztésének” – mondta Czapák Dóra, a Pénziránytű Alapítvány ügyvezető igazgatója, az országban elsőként Miskolcon megrendezett Pénzügyi hét zárásaként megrendezett szakmai napon.
Szeptember 25. és 28. között öt miskolci általános iskolában és két gimnáziumban zajlottak az interaktív foglalkozások, amelyek célja az volt, hogy már fiatal korban a pénzügyi tudatosság, a felelős döntések meghozatala felé tereljék a gyerekeket.
Merényi Zsuzsanna, az alapítvány oktatási igazgatója azt emelte ki, hogy küldetésük az általános és középiskolás diákok pénzügyi tájékozottságának erősítése. Egyebek mellett két könyvvel, és tanárképzéssel is segítik az iskolákban folyó munkát. A pedagógusokkal közösen pedig arról gondolkodtak, hogyan lehetne bevezetni a témát a tanrendbe. Az oktatási igazgató rámutatott, bár a tananyag rendelkezésre áll, de tanterv-kötelezettség nincs.
A Magyar Nemzeti Bank támogatásával a magyar lakosság pénzügyi kultúrájára vonatkozóan, az OECD ajánlások és módszertan alapján a Pénziránytű Alapítvány rendszeresen végez felméréseket, kutatásokat, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy Magyarországon mind a lakosság pénzügyi ismereteit, mind pedig azok gyakorlati alkalmazását tekintve elmaradás tapasztalható a fejlett országokhoz képest. A kutatás eredményeit feldolgozó legújabb tanulmány rámutat, hogy a fiatalok körében van egy pénzügyileg különösen sérülékeny csoport, amelyre oda kell figyelni. A pénzügyi ismeretek megszerzését már az iskolában el kell kezdeni annak érdekében, hogy a fiatalok ésszerűen gazdálkodjanak, és megismerjék a pénz világát.
Ezt hangsúlyozta Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is a szakmai napon. A fiatalok mintegy negyede tartozik az aggódó, de költekező kategóriába; ők gyakran szoronganak, mert pénzügyi problémákkal küzdenek, nincs megtakarításuk, költségvetést sem terveznek, de ahogy pénzhez jutnak, hajlamosak azt rögtön elkölteni. – Mindez arra figyelmeztet, hogy fontos a fiatalok pénzügyi oktatása és nevelése – hangsúlyozta a városvezető.
A szakmai napon az államháztartásért felelős államtitkár tartott bemutató órát a diákoknak az államháztartásról és a költségvetésről. Banai Péter Benő úgy fogalmazott, akárcsak az egyén, a család esetében, az állami szinten is a felelős gazdálkodás a kifizetődő, a felelőtlen viszont visszaüt.
– Ha az állam felelőtlenül gazdálkodik, annak a terhét előbb-utóbb a családoknak kell megfizetnie. Ha felelősen gazdálkodik az állam, annak pozitívumai tetten érhetők és a hétköznapokban is érzékelhetők – hangsúlyozta az államtitkár.

Az eredmények fenntarthatósága érdekében a város iskoláinak lehetősége nyílik csatlakozni az Alapítvány iskolahálózatába, így hosszú távon is támogathatják a pénzügyi kultúra terjesztését. Az Iskolahálózat célja, hogy a hétköznapi helyzetekben jól használható, gyakorlatias pénzügyi ismereteket közvetítsen a tanárok, és a diákok felé.