Pénziránytű Alapítvány – üdvözlet a webhelyen!

 

Még nem lett létrehozva címlapra kerülő tartalom.

2015. április 20.
 

Általában szeretünk beszélni a pénzről. Akinek van, az azért, akinek nincs, az meg azért. Arról viszont már nem szívesen beszélünk, hogy bizony mi magunk is tehetünk arról, ha éppen kifogytunk belőle, vagy soha nem is volt elég. Ha elhanyagoljuk a pénzügyeinkkel való foglalkozást, nemcsak, hogy nem lesz belőle elég – állandó problémákat okozva ezzel magunknak és a családunknak –, hanem hosszú távon a saját és családunk biztonságát is kockáztatjuk. Ellenben, ha tudatosan foglalkozunk a saját költségvetésünkkel, és következetesen számon tártjuk bevételeinket és a kiadásainkat, akkor ezeket céljainknak megfelelően tudjuk módosítani.

címkék:
2015. április 20.
 

Úgy gondoljuk, a pénzügyeinkkel nem kezdhetünk elég korán foglalkozni, ezért a Pénziránytű Alapítvány iskolai programjai a diákságot szólítják meg. Azt a réteget, amely a téma iránt a legfogékonyabb, és egyben a legbefogadóbb is, így az Alapítvány számára kiemelt csoportnak számít. A különböző korosztályok többféle program és időszakos esemény közül válogathatnak, így a résztvevő fiatalok a legmegfelelőbb korban, színes és érdekes formában találkozhatnak a pénzügyi tudatossággal.

címkék:

Oldalak