Alkotó szellemben, sikerrel zajlott le a Pénziránytű Alapítvány szervezésében az első Digitális Nyári Akadémia augusztus 14-17. között

2017. augusztus 23.
 

A tavasszal meghirdetett programra többszörös volt a túljelentkezés, így számos érdeklődő közül került kiválasztásra a beküldött pályázati munkák alapján az a 25 pedagógus, akik végül részesei lehettek a továbbképzésnek. Az ország számos pontjáról, többek között Sopronból, Orosházáról és Nagykanizsáról is érkeztek résztvevők, gimnáziumokból és szakgimnáziumokból egyaránt.

A képzés célja a korszerű IKT (információs és kommunikációs technológia) eszközök és digitális oktatást segítő módszerek megismerése mellett gazdasági – pénzügyi oktatási tartalmak fejlesztése is volt a modern technológia alkalmazásával. A XXI. század tanárának lehetséges munkaeszközeit, illetve módszereit ismerhették meg a résztvevők, hogyan lehet korszerűen, a diákok aktivitására épülő rendszert felépítve dolgozni, másokkal – tanár kollégákkal – is közösen gondolkodni, alkotni.

Dr. Főző Attila László, digitális oktatási szakértő segítette a csapat munkáját trénerként a négy nap során. A pedagógusok egy „virtuális osztályterem” részeseiként naponta ismerkedtek meg alkalmazásokkal, digitális szoftverekkel, melyek segítségével izgalmasabbá és látványosabbá tudják varázsolni tanóráikat. A résztvevőknek lehetősége nyílt például szófelhőt, infografikát, QR kódot, online kvízeket és pazar prezentációkat is létrehozni. A kiterjesztett valóság nyújtotta modern technológia segítségével pedig részesei lehettek a képernyőn megjelenő 3D alakzatok világának is.

A négy napos kurzus a festői környezetben található Inárcson valósult meg, így ideális feltételeket teremtett a szakmai munkához és az innovatív tanárok közösségének építéséhez is. Az így kialakult kapcsolatoknak köszönhetően a résztvevők a jövőben is tudják egymás munkáját támogatni, inspirálni.

A képzés zárásaként a résztvevők bemutatták egymásnak a továbbképzés során tanult technikák alkalmazásával készített óraterveiket, melyek alapjául az Alapítvány általános iskolai (Küldetések a pénz világában) és középiskolai (Iránytű a pénzügyekhez) tankönyvei szolgáltak. Az elkészített anyagok az Alapítvány honlapján a tanári regisztrációval hozzáférhető tudástárat bővítik majd. A 30 órás, akkreditált továbbképzésről a pedagógusok tanúsítvánnyal, sok hasznos ismerettel és szép élményekkel távoztak, így lelkesen és újult erővel, új módszerekkel felvértezve kezdhetik meg az előttük álló tanévet.