Nyárindító újdonságok

2015. június 8.

Pénznyelők az Erzsébet téren

 

A pénznyelők ellen nem érdemes egyedül küzdeni! Nemrég lezárult facebookos játékunk egyik legfőbb tanulsága, hogy rengetegen vannak, akik hajlandóak bátran felsorakozni a pénztárcákat kizsákmányoló, alattomos kiadásokkal szemben. Ha te is szeretnél tenni azért, hogy a láthatatlan fosztogatók ne tüntethessék el a pénzed, és mindig megengedhesd magadnak azt, amit igazán fontosnak tartasz, gyere ki Te is június 8. és 15. között a budapesti Erzsébet térre, ahol a pénznyelőidért cserébe ajándékokat is kaphatsz. Az eseményről Facebook oldalunkon olvashatsz bővebben!

Honlapunk tartalma is több izgalmas cikkel bővült, így azok is kaphatnak pár jó spórolási ötletet, akik most nem tudnak személyesen kijönni az Erzsébet térre!

2016. július 8.
 

A tavalyi eredményekre tekintettel, idén július 4. és 8. között ismét megnyitotta kapuit a halmozottan hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását és pénzügyi ismereteik bővítését célzó, tiszaroffi nyári tábor. A Pénziránytű Alapítvány támogatásával, a Tiszaroffi Református Egyházközség és az Összefogás a Jövőért Alapítvány szervezésében megvalósuló táborban idén is közel nyolcvan nehéz körülmények közt élő diák tanulhatott játszva, nyaralás közben a pénz felelős kezeléséről.

2016. június 23.
 

A nagy érdeklődés mellett zajló középiskolás pedagógus-továbbképzési program mellett alapítványunk a következő tanévben általános iskolás tanárok számára is elindítja pénzügyi-gazdasági képzéseit. A hivatalos akkreditációt nemrég elnyert program révén ősztől az 5-8. osztályokban tanító pedagógusok is szakszerű felkészítést kaphatnak a gazdasági és pénzügyi témák oktatásához.

2016. június 6.
 

A Pénziránytű Alapítvány 2016. április 28-án, az Iránytű a pénzügyekhez című középiskolai tankönyv ünnepélyes bemutatójának keretein belül részletesen ismertette a szakmai közönséggel a tananyag felépítését, alkalmazási lehetőségeit és céljait. „Bár ez a mű középiskolai tankönyv formájában született meg, de fellapozva rögtön kiderül, hogy a kötetet nemcsak az iskolások, de kortalanul, bárki élvezettel és haszonnal forgathatja” – mondta a programot megnyitó beszédében Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

2016. május 12.
 

Lezárult az idén második alkalommal, a Pénz7 záróeseményeként megrendezett BankVelem PénzOkos Kupa országos pénzügyi tudásverseny, melynek döntőjét és díjkiosztóját május 11-én tartották a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban.

2016. április 29.
 

Alapítványunk ünnepélyes keretek között, 2016. április 28-án mutatta be a hazai köznevelés első, középiskolásoknak szánt, egységes logika szerint felépülő pénzügyi-gazdasági tankönyvét. Az iskolai képzés egyik régi hiányosságát pótló, akkreditált tananyag kidolgozása – a 2008-as alapítás óta – a Pénziránytű Alapítvány egyik vágyott célja volt, így a tankönyv megjelenése egyedülálló eredmény mind az alkotók, mind a magyar közoktatás számára. A közel egyéves, intenzív fejlesztőmunka révén megalkotott kötet megjelenése, reményeink szerint, áttörést hozhat a pénzügyi-gazdasági ismeretek hazai oktatásában.

Oldalak