Nagy érdeklődés mellett, sikerrel zárult a 2017-es Pénz7 tanárfelkészítés

2017. február 3.
 

A jeges-havas idő ellenére jelentős számú résztvevővel, sikerrel zárult január 31-én, kedden a Pénz7 tanárfelkészítő rendezvénye. A 2017-es év pénzügyi témája az „okos bankolás”, emellett pedig a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás témaheteként a tanév rendjébe is bekerült programsorozat új eleme a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozói ismeretek élményalapú bevezetése.

Közel százötven általános- és középiskolai tanár vett részt kedden a Pénz7 tanárfelkészítési rendezvényén. A korosztályos tananyagokra való személyes felkészítést maguk a tananyagok szerzői tartották: az 5-8. osztályokban oktatóknak Sasné Megyes Erzsébet, míg a 9-11. osztályosok pedagógusainak Lendvai Györgyi tanárnő tartott előadást és mutatta be a javasolt óratervet. Az ajánlott oktatási megoldásokban kiemelt helyet kapott a fiatalok önálló véleményalkotása, a gyakorlati problémák közös megoldása. A rendhagyó órákra sor kerülhet bármilyen szakóra – jellemzően például technika-életvitel vagy matematika –, vagy akár osztályfőnöki órák keretében.

A rendezvényen a Magyar Bankszövetség képviseletében Sütő Ágnes ismertette a Pénz7 program lényegét és eddigi eredményeit. Bejelentette, hogy január 31-ig mintegy 800 iskola 120 ezer diákkal regisztrált a Pénz7 2017-es eseményére, továbbá több mint 200 banki szakértő is jelentkezett már az órákon való részvételre.

A Pénziránytű Alapítványtól Merényi Zsuzsanna oktatási igazgató és helyettese, Bernáth Julianna szólt néhány szót a tartalomfejlesztésről és a korszerű pénzkezelés témájának szakmai háttérről. Merényi Zsuzsanna kiemelte, hogy idén három korosztálynak készültek óratervek, útmutatók, amelyeket az első 500 jelentkező iskolába az alapítvány jóvoltából nyomtatott formában is eljuttatnak. Sőt, az idei kiadványban az előző két év tananyagai és egyéb segédletek is megtalálhatók. Bernáth Julianna hangsúlyozta: igyekeznek arra felhívni a tanárok figyelmét, hogy a fiatalok pénzügyi tudatosságra nevelésében nem az a legfontosabb, hogy a tankönyvi tudást átadják, hanem, hogy az alapokkal pontosan tisztában legyenek, és így kedvet kapjanak a tanulók az önálló gondolkodásra, a pénzügyek felelős gyakorlati intézésére. Különösen egy olyan világban, ahol a kiskorúak számára már a digitalizált világ a természetes közeg.

Szilágyi Orsolya, a Junior Achievement Magyarország (JAM) program-koordinátora és munkatársa, Melter Helga röviden ismertették a Pénz7 program vállalkozói ismeretek tananyagrészével kapcsolatos tudnivalókat, valamit tájékoztatták a résztvevőket, hogy az iskolák és az órákon – igény és lehetőség szerint – résztvevő pénzügyi és vállalkozói önkéntes szakemberek közti kapcsolatfelvételt ők segítik majd.

Szuromi-Kovács János, a rendezvénynek helyszínt biztosító bank ügyvezető igazgatója a bankkártya-használattal kapcsolatos gyakorlati ismereteket osztott meg a résztvevőkkel.

Mint ismert, Magyarország 2015-ben csatlakozott először a nemzetközi Pénz7 kezdeményezéshez, amelynek Európa- és világszerte célja, hogy már fiatal, akár kiskamasz kortól segítse a tanulóknak pénzügyi készségek elsajátítását, a legfontosabb alapfogalmak megismerését és későbbi hasznos alkalmazását. 2017-ben a Pénz7 időszaka március 6-10-ig tart, és a kidolgozott tanórákon kívül a szakmai programoktól az iskolákban futó speciális eseményeken át a játékos versenyekig számos csatornán találkozhatunk az eseménysorozattal. A program ebben az évben már az EMMI projektgazdasága mellett, a pénzügyi témában a Pénziránytű Alapítvány és a Magyar Bankszövetség, vállalkozási témában pedig az NGM és a JAM szakmai együttműködésében valósul meg.

A tanárfelkészítésen bemutatott, február közepétől a www.penz7.hu oldalról a regisztráltak számára le is tölthető korszerű pénzkezelés témájú óratervek és útmutatók ezúttal is a Pénziránytű Alapítvány szakértő pedagógusainak fejlesztésében készültek el, ezután pedig az OFI és gyakorló pénzügyi szakemberek lektorálását, valamint próbatanításokat követően kerültek a Pénz7 programba. Az óraterveket a programban résztvevő tanárok először a Pénz7 program keretében tudják felhasználni iskolájukban, de a pénzügyi nevelést felkaroló pedagógusoknak a későbbiekben is rendelkezésre állnak mind az idei, mind a korábbi tananyagok; illetve a Pénziránytű Alapítvány mind az Iránytű a pénzügyekhez című tankönyvvel, mind akkreditált tanár továbbképzéseivel, mind iskolahálózatai révén további szakmai segítséget is tud nyújtani a téma iránt érdeklődőknek.