Aktualitások

Középiskolásoknak

2016. június 6.
 

A Pénziránytű Alapítvány 2016. április 28-án, az Iránytű a pénzügyekhez című középiskolai tankönyv ünnepélyes bemutatójának keretein belül részletesen ismertette a szakmai közönséggel a tananyag felépítését, alkalmazási lehetőségeit és céljait. „Bár ez a mű középiskolai tankönyv formájában született meg, de fellapozva rögtön kiderül, hogy a kötetet nemcsak az iskolások, de kortalanul, bárki élvezettel és haszonnal forgathatja” – mondta a programot megnyitó beszédében Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

2016. április 29.
 

Alapítványunk ünnepélyes keretek között, 2016. április 28-án mutatta be a hazai köznevelés első, középiskolásoknak szánt, egységes logika szerint felépülő pénzügyi-gazdasági tankönyvét. Az iskolai képzés egyik régi hiányosságát pótló, akkreditált tananyag kidolgozása – a 2008-as alapítás óta – a Pénziránytű Alapítvány egyik vágyott célja volt, így a tankönyv megjelenése egyedülálló eredmény mind az alkotók, mind a magyar közoktatás számára. A közel egyéves, intenzív fejlesztőmunka révén megalkotott kötet megjelenése, reményeink szerint, áttörést hozhat a pénzügyi-gazdasági ismeretek hazai oktatásában.

2016. március 3.
 

Hatalmas érdeklődés mellett vette kezdetét a Pénziránytű Alapítvány ez évi középiskolai tanártovábbképzési programja, melynek tanfolyamaira február eleje óta jelentkezhetnek az érdeklődők. A 30 kreditpontos, akkreditált továbbképzésen 2016 folyamán legalább 450 tanár vehet részt, de igény esetén a szervezők az eredetileg tervezettnél több kurzust is indíthatnak, tehát mindenképp érdemes jelentkezni!

2016. február 18.
 

Megjelent a Pénziránytű Alapítvány által kiadott, ingyenesen rendelhető Értem a pénzem című kiadvány, mely elsősorban a tízedikes, tizenegyedikes és végzős középiskolásoknak jelenthet segítséget a mindennapi élet pénzügyi döntései során. A tájékoztató füzet a bankszámlanyitástól a korszerű pénzkezelésen át az egyszerűbb biztosításokig, a hétköznapi pénzügyek számos területével kapcsolatban nyújt praktikus, közérthető információkat az olvasóknak.

2016. február 12.
 

Hamarosan indulnak az idei Pénz7 programsorozathoz csatlakozó iskolák pedagógusai számára szervezett, ingyenes felkészítő képzések. A kurzusokon a tanárok minden szükséges információt megkaphatnak a Pénz7 rendhagyó, pénzügyi-gazdasági témájú tanóráinak megtartásához.

Oldalak